Marosvásárhely i-Tech Workshop

A Kulturális Tudományegyetem (MKTE) egy szakképzési és szakmai átképzési központ és a duális képzés következetes támogatója Marosvásárhelyen.

Ennek érdekében folyamatosan igyekszünk kapcsolatot tartani az üzleti környezettel, valamint a felsőoktatás és az egyetem előtti oktatás képviselőivel.

A Marosvásárhelyi Helyi tanács és a Polgármesteri Hivatallal közösen Technológiai központ alapjait fektettük le, ahol ötvözzük az elméletet a gyakorlattal. Örömmel hívjuk meg Önöket a Technológiai központ megnyitójára és az első alkalommal megszervezett <i-TECH Mureș Workshop> elnevezésű rendezvényre, amelyre 2019 október 24-én kerül sor Marosvásárhelyen, a Dózsa György út 250. szám alatt.

A kidolgozott koncepció az Innováció(Inovare) – Technológia(Tehnologie) – Oktatás (Educație) – Kutatás (Cercetare) – Okos-ház ( Smart Home) gondolatára épül, az esemény tematikája pedig Az automatizálás jelenlegi trendjei (robotika)”.

Szeretnénk, hogy együtt fedezzünk fel olyan fiatal tehetségeket, akik a technika területén szeretnének érvényesülni, valósítsunk meg új perspektívákat és elképzeléseket, és tegyük gyümölcsözővé az egyetemi és az egyetem előtti oktatás, valamint a műszaki üzleti szféra kapcsolatait.

A rendezvény résztvevői – standokkal és bemutatókkal – felsőoktatási intézmények, középiskolák és a vállalkozói szféra.

 

Várjuk szeretettel!